2016.12.16.

VESZÉLYES VAGYOK!

Imádkozó sáska tárja szét fogólábait és szárnyait, hogy elriassza a feltételezett ragadozót. Ebben az esetben engem…

Van egy előadásom “Univerzális jelek az állatvilágban – melyeket mindannyian ismerünk” címmel.

Ez a kép tökéletesen beleillik. A sáska széttárja szárnyait, hogy nagyobbnak látsszon. Széttárja fogólábait is, melynek belső felszínén “szemfoltok” vannak. Számos imádkozósáska faj rendelkezik szemfolttal. Ennél az egyednél épp nem annyira intenzív, de láthatóan használja.

A szemfolt a mimikri egy formája, amikor a folt az állat testén egy másik állat szemére emlékeztet azért, hogy elriassza a feltételezett ragadozót, vagy más testrészre terelje a figyelmet (Stevens, 2013). Ebben az esetben egy nagyobb, veszélyesebb állatnak próbál látszani.

Ha lehetőségem van, ki szoktam próbálni, hogyan működik a való életben. Több tucat levendulabokrot ültettem évekkel ezelőtt. A sáskák beköltöztek, mert nagyon eredményesen tudnak ott rovarokat zsákmányolni. A gyerekeimet megtanítottam, hogy nem kell tőlük félni. Ezért ők bátran simogatják, kézbe veszik őket. Ám amikor ezt a komplex riasztó jelzést produkálják, még csak a közelükbe sem mertek menni. Pedig sosem mondtam el nekik addig, mit is jelent ez a viselkedés.

Eladás- és előadástechnika

Tréning

Mindenkiben ott rejlik a született előadó, csak elő kell csalogatni. De hogyan lehet a lámpalázat leküzdve emlékezetes és lenyűgöző előadást tartani?

Tudd meg te is!
Elérhetőségek Írj Joe-nak!

Kövesd Joe Petersburgert az alábbi közösségi oldalakon!