2016.12.28.

ITT AZ IDŐ!

Kifogás keresésben jók vagyunk. “Majd megcsinálom, ha…” S a “ha” után ürügyek kifogyhatatlan tárházát vonultatjuk fel. Közben meg elszalad mellettünk az élet.

Mindössze 5 napom volt a Masai Mara Vadrezervátumban fényképezni. Az utat nyertem, magamtól nem mentem volna el. Viszont ha már ott voltam, próbáltam a legtöbbet kihozni a lehetőségből. Korábbi tapasztalat híján különleges képben nem reménykedtem olyan helyen, ahová a világ minden tájáról járnak fényképezni.

Ráadásul 1,5 napig nagyon kellemetlen időjárásban volt részünk. Hideg volt, kicsit ködös idő, az állatok nem nagyon mozogtak. Ebben a kellemetlen helyzetben jutott eszembe egy lószakértő rokonom. Amikor viaskodó lovakat akartam fotózni, azt mondta, jelentős időjárás változás idején menjek, akkor harciasabbak. Mivel a zebra is lóféle, gondoltam itt az idő! Kiváló vezetőnk volt, elvitt minket zebrákhoz. Két zebra alaposan összekülönbözött, ám ez mindössze 2 percig tartott. Mégis készült egy sorozat, aminek a mellékelt fotója 2. helyezést ért el egy nemzetközi versenyen. Egy pillanat, ami a komoly sérülések veszélyével járó csetepaté közepette inkább balettnek tűnik.

Persze a táborban is lehetett volna maradni “rossz az idő; az állatok úgysem mozognak; majd kimegyünk, ha kisüt a nap” kifogásokkal…

Eladás- és előadástechnika

Tréning

Mindenkiben ott rejlik a született előadó, csak elő kell csalogatni. De hogyan lehet a lámpalázat leküzdve emlékezetes és lenyűgöző előadást tartani?

Tudd meg te is!
Elérhetőségek Írj Joe-nak!

Kövesd Joe Petersburgert az alábbi közösségi oldalakon!